A „pörgettyű életmód” kudarca
A magábaszállás alternatívája

 

De sokszor hallottuk az elmúlt években a kialakult ideált, az elvárássá vált életvitelt jelző kifejezést: olyan „pörgős az életem”, pörgősek a mindennapjaim. A magunk körül pörgő (emlékezzünk a pörgettyű játékra, vagy a búgócsigára) életmódunknak vége. Vele fölépítettük a „halál kultúráját” - Szt. II. János Pál nevezte így a modernitás világát. Ezt most megkoronázta a „korona vírus”. Milyen beszédes még az elnevezése is. Annak a világnak vége kellett lennie, amely az éjjel nappali hazugságra, csalásra és trükközésre épült. Milyen beszédes, hogy az Európai Unió most sem a vírusfertőzés elleni védekezéssel van elfoglalva, nem azzal, hogy segítse az egyes nemzeteket a küzdelemben, hanem -ahogy hallottuk– vizsgálja a magyar demokrácia állapotát. Valójában a hír hallatára büszkeség töltötte el a szívemet: mennyire fontos evilág urainak ez a kicsi nemzet, a miénk, hogy még a vírus halálos támadásánál is fontosabb a mi demokráciánk helyzete. Mert, hogy a „civil szervezetek” köntösébe bujtatott politikai manipulátorok eszüket vesztett gyűlölete, melyhez a magyar ellenzék kapcsolódik, támad, azt megértjük, hatalmi tébolyuk ide juttatta őket. De, hogy Európa felelsős vezetői is ide jutottak, azzal halálra ítélték magukat (politikai szempontból is), csak ideig óráig maradhatnak fönn.
Az emberközpontú világunk kudarca nyilvánvaló. De vajon kell-e az alternatíva? „Most többet imádkozzanak, buzgóbban gyakorolják az irgalmasság tetteit és az újjászületés szentségei által az istengyermekség teljességére jussanak”. Így foglalja össze a Nagyböjt programját az Egyház imádsága. A „pörgés” helyett van időnk Isten imádására. Le kell üljünk, nem a számítógép elé, hanem Isten színe elé és (akár imakönyv segítségével) Őt kell figyelmünk középpontjába állítanunk. „Szállj magadba” – szól a Szentírás figyelmeztetése. Gondolkozz el Isten színe előtt: hová jutottál, mi a cél. Most buzgóbbaknak kell lennünk a szolidaritás szellemében megvalósuló szeretetgyakorlásban. Nem csak kampányszerűen, Karácsony tájékán, hanem a mindennapok következetességében. S az Egyház szentségei révén bontakozzék ki bennünk emberi méltóságunk, melyet a halál kultúrája megalázott, tönkretett. Méltóságunk alapja, hogy Istenhez tartozunk, övéi vagyunk, teremtményekként és gyermekeiként. Az istenközpontú világ építésének lehetősége magával ragadó, lelkesítő számunkra. Építkezzünk lelkünkben, családjainkban, gyermekeink életében, nemzetünk közösségében!
Építsük föl az élet kultúráját!