Választások utáni jövőkép

  • A plébános gondolatai/A plébános gondolatai
  • Aranyossy Mihály
  • 2018. április 11.
  • 63

Választások utáni jövőkép
(az oltár és a trón szövetsége az emberért)
 
A 2018-as parlamenti választás Magyarországon a nemzet színe-javának győzelme. Messze túl mutat egy párt diadalán. A FIDESZ – KDNP pártszövetséget természetesen mindenképpen köszönet illeti az elmúlt nyolc év teljesítményéért, amelyet most nem elemzünk, hiszen a jövőbe tekintünk.
A voksolás eredménye bizonyítja, hogy a magyar embert nem lehet hosszú távon megtéveszteni, idegen ideológiák hazugságaival eltéríteni, és saját érdekének föladására bírni. Helyén van a lelke, a „józan paraszti esze” nem hagyta el, helyesen mérlegel és fontos neki a családja, hazája, az anyaföld biztonsága. Boldog elismerés érte mindenkinek, akit illet, elsősorban a vidék Magyarországának! Ám a gratuláció nem illet mindenkit: a Főváros tömegei a fent említett erényekkel nem rendelkeznek. Eladták magukat, vagy jobb esetben belesodródtak bizonyos idegen ideológia hálójába. A liberális, relativista, individualista manipulátorok áldozataivá váltak, vagy maguk ennek a szellemiségnek szálláscsinálói. Meghasonlottságukban, eltévelyedésükben megtérésre van szükségük.
Az is világossá vált, hogy nemcsak a győztes pártszövetség jövője függött a szavazás eredményétól, hanem hazánk, Európa és rajta keresztül a világ sorsa. A horizontnak ez a kitágítása, a kitekintés ebbe a távlatba régen nem megalománia, nem gőgös nacionalizmus és nem beteges magunk mutogatása fontosságunk tudatában. Magyarországnak és azon belül Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak valóban sajátos küldetése van a világban. A keresztény nép két okból állt egész lelkével Miniszterelnöke mögé. Először is ő valóban a keresztény hit védelmezője Európa szerte, nem politikai megfontolásból, hanem személyes meggyőződésből. Szépen igazolta ezt győzelmi beszéde is, melyet a „csak Istené a dicsőség” mondattal zárt. De kevésbé emelkedett ünnepi környezetben, az Európai Parlament gyűlölködő közegében is páratlan bizonyossággal állította ország-világ elé kontinensünk keresztény alapjait. A másik ok: a haza érdekének képviselete minden ellenszéllel szemben. Ehhez, a mellette szóló két érvhez képest minden más szempont eltörpül, melyek közül számos szól ugyancsak mellette. Érthető tehát az elsöprő választási győzelem, melyet az ellenzék minden kritikán aluli állapota csak erősített. A magukat kereszténynek mondóknak, akiknek mindez nem volt elég, s ellenszavazók maradtak, el kell gondolkozniuk következetlenségükön, vagy éppen keresztény mivoltukban való romlottságukon.
Április 8. következménye félelmetesen messze ható. A vízió, amely szemünk előtt kirajzolódni látszik reménnyel teljes és felelősséggel ruház föl minket. Európa és vele a liberális jóléti társadalmak dekadensekké váltak, hanyatlanak és halálukon vannak. Nem véletlenül beszélt Patrick J. Buchanan a Nyugat haláláról a 2002-ben megjelent alapvető fontosságú kötetében. Prófétai erővel látta az irányt és annak végkifejletét, melynek ma részesei, szenvedő alanyai vagyunk. Ebben a közegben egyetlen politikus van ma Európában, aki tisztán lát, levonja a következtetéseket és fölvállalja a megoldás képviseletét. Ez a valaki Orbán Viktor és a keresztény civilizáció védelme, szemben az emberiség jövőjét semmiképpen sem jelenthető iszlámmal.
Mi az, ami kijelöli a felelősségünk körét, mi az, ami reménységgel tölt el bennünket? Két olyan hatalmi ág van, amely ugyanazoknak az embereknek a boldogságát, életük kibontakozását hivatott szolgálni: „az oltár és a trón”, az egyházi és a világi tekintély, vezetés, irányítás, a pap és a király. Ők ketten egy dologban egyeznek: mindkettő Istentől kapta a hatalmát, így neki tartozik elszámolással az általa vezetettek boldogsága ügyében. Hatalmuk szolgálat, s minél magasabban állnak, annál veszélyeztetettebb helyzetben vannak, mert nehezebb az elszámolásuk Istennel. Már az zsidó nép életében is e két üdvrendi intézmény hivatott szolgálni Isten népének üdvét, jólétét, biztonságát, a szövetséget Istennel.
Ám közbe jött az istentelen ideológia, a felvilágosodás tragikus korszaka, amely szembe állította a kettőt (egyházi és állami vezetés), kárhozatot hozva ezzel a társadalomra és az egyénre egyaránt. Szakadékot ásott az egyház és a társadalom közé az egyház és az állam szétválasztásának helytelen gyakorlata révén. A kettőt nem szabad szembe állítani egymással, hanem egymás mellé kell rendelni: mindegyik a maga eszközeivel szolgálja az áldott békét és jólétet. Ennek az esélye teremtődött meg napjainkban Magyarországon az április 8-i választáson.
A tét: Európa életben maradása, az emberek jóléte, a társadalmi élet virágzása.
A két egymás mellé rendelt szolgálattevővel: a keresztény egyház Erdő Péter bíborossal és Magyarország kormánya Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Az egyház erőtlenségében is erőt sugároz, amikor a 2020-ban megrendezésre kerülő Eucharisztikus Világkongresszusra készül. A Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban éjjel-nappali nyitva tartás mellett huszonnégy órás szentségimádás folyik. Csodákra számítunk, lelki megújulásra, mely Isten Fiától: Jézus Krisztustól származik nem emberi teljesítmény gyümölcseként. Erdő Péter Bíboros Főpásztor elérte, hogy Hazánk lehessen a Világkongresszus rendező országa. Itt dobog most Európa szíve. Miniszterelnök Úr a FINA sikeres megszervezése után a rádióban levonta a következtetést: méltó módon tudjuk majd megszervezni a 2020-as világtalálkozót is.
Az állami hatalom, a politika sikerének garanciája pedig Orbán Viktor és leendő kormánya, amely eddig is bizonyított, s most olyan felhatalmazást kapott a magyar nemzettől, immár harmadik ciklusban, mely párját ritkítja. Ezzel a fölhatalmazással és a keresztény-szociális politikai irányvonal megőrzésével és eszköztárával modellértékű megoldást kínál. Európában egy észak-déli tengely (Visegrádi 4-ek) segítségével ellensúlyozni tudja a kontinens nyugati felének öngyilkos pusztulását, a keleti felének pedig elmaradottságát.
A keresztény hit védelme és az erős nemzetállamok közösségének építése alapja egy megújult világnak, mely képes azonosnak maradni önmagával, fölkínálni az isteni kinyilatkoztatásból fakadó reményt és pozitív jövőképet ajándékozni az egyén és a közösség javára.

Dr. Osztie Zoltán
belvárosi plébános