A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia jótékonysági akciói

  • Archívum/Archív események
  • Aranyossy Mihály
  • 2017. december 19.
  • 43

A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el,
…míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben
.”
 
A Belvárosi Főplébánia-templom karácsonyi jótékonysági akciói:

A Belvárosi Főplébánia-templom kárpátaljai testvéregyházának, a Rahói Római Katolikus Plébániának indított gyűjtést. A jótékonysági akció a Nyitott Templomok Napján kezdődött szeptemberben, és november 30-ig tartott. Ez alatt az idő alatt iskolaszereket (ceruza, gyurma, festék, füzetek, kifestők, iskolatáskák stb.) gyűjtött a Belvárosi Főplébánia-templom a gyerekeknek. A jótékonysági akcióhoz magánszemélyek és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. munkatársai is csatlakoztak.  Az összegyűlt iskolaszereket és negyedmillió forint pénzadományt Dr. Osztie Zoltán plébános személyesen adta át Kárpátalján 2017. december 18-án Mikulyák Lászlónak, a Rahói Római Katolikus Plébánia plébánosának.


A Belvárosi Főplébánia-templomban került sor 2017. december 16-án a Szent Efrém Férfikar jótékonysági koncertjére, ahol a budapesti Deák Diák Általános Iskola és a Budapesti Énekes Iskola tanulói 5 földrész 20 nyelvén mondták el a Miatyánk imádságot. Az imák között a görög–bizánci- és közel-keleti keresztény himnuszok, valamint kiváló mesterek (Dmitrij Bortniansky, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc, Sáry László, Igor Stravinsky, Romuald Twardowski) művei csendültek föl. A teltházas koncert után összegyűlt adományok teljes összegét a szíriai üldözött keresztények megsegítésére fordítja az egyház, melyet Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita személyesen ad át Jean-Clement Jeanbart aleppoi melkita érseknek, aki hivatalos látogatáson Budapesten fog tartózkodni.

A Főplébánia hálásan köszöni mindenki adományát!
 

A fotón: Dr. Osztie Zoltán és Mikulyák László